Nyitott vagy zárt orrplasztika
Nyitott vagy zárt orrplasztika között az a különbség, hogy míg zárt orrplasztikánál kizárólag az orr belsejében ejtünk metszéseket, addig a nyitottnál a két orrnyílás közötti bőrterületen, az úgynevezett columellán ejtünk egy kb. 3-4 mm-es külső metszést, majd ezt folytatjuk mindkét oldalon már az orr belsejében. Tehát a nyitott esetében csak egy minimális külső metszés van.
A nyitott műtétnél az orrvázat borító bőrt úgy tudjuk felemelni, hogy az orrváz, amin a módosításokat végezzük szemmel jól látható, míg zárt műtétnél az orrnyílásokon keresztül operálunk és a „munkaterület” döntő többségét nem látjuk, vakon dolgozunk. Ez a vakon, főleg tapintáson alapuló munka nem teszi lehetővé azt a precizitást, amit ma elvárunk egy orrplasztikától.
Amivel a legjobban meg tudom győzni a pácienseimet az az a tény, hogy jelenleg a világ vezető orrspecialistái mind kizárólag nyitott orrplasztikát végeznek a lehető legjobb eredmény elérése érdekében (pl. Gubisch, Daniel, Gruber, Gunter, Byrd stb) Ide tartozik sok olyan orrsebész is, akik koruknál fogva nagyon sok zárt műtétet végeztek a pályájuk korábbi szakaszában és ténylegesen mesterévé váltak a zárt műtétnek is, de amint megismerték a nyitott műtét megkérdőjelezhetetlen előnyeit teljesen átálltak rá és kizárólagosan csak a nyitott műtétet végzik.
Mindemellett kis korrekcióknál, amik főleg a csontos részre korlátozódnak a zárt műtét is megfelelő választás lehet gyakorlott kezekben.